Freigeben über


Pezsgő az égből

Ahogy a devportal.hu-n megírtuk, 3 x 3 üveg pezsgőt nyerhet, aki az év hátralevő részében használja az Azure-t – webalkalmazás, blob, SQL adatbázis egyaránt játszik. Egy videót is közzétettünk arról, hogyan lehet kb. 30 perc alatt hét esélyt szerezni a pezsgő megnyerésére. Érkeznek szépen a regisztrációk, de nem mindegyik helyes – és kérdések is akadnak bőven. Ezért arra gondoltam, még az ünnepek előtt érdemes tisztázni a dolgokat, hogy a bejgli után egyszerűbben nevezhessetek a pezsgőkért.

Ha ingyenes a Trial, miért kell hitelkártya?

A december 12. után kötött Trial és MSDN előfizetések alapértelmezés szerint tartalmaznak egy 0, zéró, semennyi forintra vonatkozó űn. költséghatárt, azaz még akkor sem kell fizetnünk, ha többet (pl. egy kis virtuális gép 750 órányi futtatása helyett 800 órányit) használunk, mint amennyi az adott előfizetésben van. Ha túllépjük a határt, alkalmazásainkat eltávolítják, tárolt adatainkat csak olvashatóvá teszik, amíg a következő hónap el nem kezdődik. Tehát semmiképpen nem kell fizetnünk – akkor meg minek a kártya? Nos, mivel mostantól borzasztó egyszerű az előfizetések menedzselése, típusuk megváltoztatása, a költséghatár eltörlése, stb., egyszerűbb az elején bekérni a kártyaadatokat, mint az egyes változtatásoknál ilyesmivel foglalkozni.

Már van Azure-előfizetésem, ezek szerint én nem vehetek részt a játékban?

Dehogynem. Mindenki részt vehet benne, csak éppen a korábbi előfizetéssel rendelkezőknek érdemes odafigyelniük, hogy ne költsenek pluszban. Az újonnan létrehozott hosztolt szolgáltatás és adatbázis pénzbe kerül, ezeket érdemes hanyagolni – a tárolási fiók viszont ingyen van, a blobok is lehetnek kicsik, egy szövegfájl pl. pár száz bájtban elfér.

Milyen a helyes webalkalmazás?

Három követelmény van:

  1. ha egy böngészőbe beírjuk az URL-t, a megjelenő oldalon szerepeljen a cím és a telefonszám
  2. az URL a https://<alkalmazás>.cloudapp.net mintára illeszkedjen (az URL folytatásában természetesen más is szerepelhet)
  3. webalkalmazásonként csak egy URL-t fogadunk el, azaz a https://<alkalmazás>.cloudapp.net után a https://<alkalmazás>.cloudapp.net/<oldal.aspx> már nem számít bele a versenybe

 

Milyen a helyes blob?

Itt négy követelmény van, és a szúrópróbaszerű ellenőrzések alapján többen elbuktak ezeken:

  1. az URL által hivatkozott fájl legyen megnyitható egy frissen telepített Windows 7-et és Office 2010-et tartalmazó gépen
  2. a fájl tartalmazza a címet és a telefonszámot
  3. az URL a https://<tárolási_fiók>.blob.core.windows.net/<konténer>/<blob.kiterjesztés> mintára illeszkedjen (a konténer és a blob között további mappák is lehetnek)
  4. tárolási fiókonként csak egy URL-t fogadunk el, azaz a https://<tárolási_fiók>.blob.core.windows.net/<konténer>/<blob.kiterjesztés> után a https://<tárolási_fiók>.blob.core.windows.net/<konténer2>/<blob3.kiterjesztés> már nem számít bele a versenybe

 

Milyen a helyes adatbázisrekord?

Itt ugyancsak három követelmény van:

  1. a megadott kapcsolatleíróval (connection string) csatlakozni tudjunk az adatbázishoz
  2. a megadott lekérdezést le tudjuk futtatni a kapcsolat fölött
  3. a lekérdezés eredményéből derüljön ki a cím és a telefonszám

 

Miért hirdette meg ezt az akciót a Microsoft?

Ezen először jót mulattam, de aztán rájöttem, jogos a kérdés. Nem a pezsgőfogyasztás népszerűsítéséért, hanem azért, hogy kockázatmentesen, egyszerű feladatok segítségével minél többen kipróbálják a Windows Azure-t, hogy aztán a januárban kezdődő “Tizenöt perc felhő” című napi videósorozatunkkal továbbfejlesszék tudásukat.

Nevezzetek minél többen, és igyatok az egészségünkre!


Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet, ha addig nem találkoznánk.

Comments

  • Anonymous
    December 21, 2011
    en kiprobaltam volna, de a kartyaadatoknal kiszalltam, nevetseges hogy trialnal keri, mint valami tragya pornooldal

  • Anonymous
    December 22, 2011
    Én is kártyadatokon adtam fel, ilyen adatokat nem adok ki egy kipróbálásért!

  • Anonymous
    December 22, 2011
    A felhőszolgáltatások kipróbálása abban különbözik egy letölthető szoftver kipróbálásától, hogy konkrét erőforrásokat (virtuális és alatta fizikai gépet, tárterületet, adatbáziskezelői kapacitást) kell lekötni egy adatközpontban. Ennek megfelelően nemcsak a Microsoft, hanem minden komolyabb felhőszolgáltató (pl. az Amazon, épp most ellenőriztem, hogy még mindig így van-e) hitelkártya-információkat kér az ügyfelektől még az ingyenes próbalehetőség esetén is. Ugyanakkor a szolgáltató a megfelelő konstrukcióval garantálja, hogy az ügyfél nem fog fizetni a használatért. Magyarán: aki üzleti felhőszolgáltatásokat szeretne tesztelni, készüljön fel arra, hogy meg kell adnia a kártyaadatait. Aki szeretné a felhőt "élesben" kipróbálni, attól azt kérem, hogy ezt fogadja el. Aki még nem akar a felhőbe menni, hanem csak a felhőalkalmazás-fejlesztést szetené próbálgatni, az megteheti ezt Azure-előfizetés nélkül is, az Azure SDK letöltésével és az emulátor használatával.